Életének 89. évében elhunyt id. Kenéz György barátunk

Életének 89. évében elhunyt id. Kenéz György sporttársunk, barátunk, a magyar víz alatti természetfotózás múlt századi analóg korszakának egyik úttörője majd korelnöke, a  Korall Természetbarát Búvár Klub alapító tagja.

Budapesten született 1933-ban. Serdülő korától több mint tíz éven át versenyszerűen úszik, majd az élvonalban vízilabdázik. (György fiából később olimpiai bajnok vízilabdázó lett.) Közben műszaki rajzoló és szerkesztő szakképzettséget szerez. 1960-tól 1963-ig, majd autó- és híradástechnika-gyári kitérők után 1981-től ismét a Magyar Rádió fejlesztési részlegében dolgozik műszaki szerkesztőként, egészen nyugdíjazásáig. Versenysportolói pályafutásának, sőt majdnem az életének is, az ötvenes évek végén búvárbaleset vet véget. 1956-ban szomszédban lakó barátai révén hozzájut búvármaszkhoz, uszonyhoz és merülni kezd szabadtüdővel, majd később légzőkészülékkel is. Régimódi oxigénes légzőkészülékkel merül, amely beázik és a kálilúg tönkreteszi légcsövét, valamint tüdejének egy részét. Hatalmas akaraterővel olyan gyógykezelést vállal és végez közel két évig, amely lényegében meggyógyítja.

Barátja (Jajesnica János) rézlemezből vízhatlan tokot készít Exa gépéhez, amelyet kölcsönkérve 1957-ben Gyuri is elkészíti első víz alatti felvételeit. 1962-ben már saját tervezésű búvártokot és egyesvakut épít ugyancsak Exa gépéhez. Ettől kezdve – közel ötven évnyi búvárfotós pályafutása során – tucatnyi saját építésű fényképezőgép és örökvaku tokot használ. 1970-ig baráti körben, ezután szervezett, egyesületi keretek között búvárkodik. 1980-ig az FTSK Delfin, majd haláláig a Korall tagja volt. A hetvenes-nyolcvanas években használt második, Exakta Varexhez és vakuhoz készült tokja emlékezetes, egyedi megoldású konstrukciónak számított. Ugyancsak rézlemezből készült, de nyomásállóságát nagy mélységekig – belső ellennyomással – apró sűrítettlevegős palack és szabályozó automata biztosította.

Eleinte hazai vizekben fotózik, majd 1963-ban már az Adrián, ahová többször visszatér. Ezt követően további hét ország kilenc tengerénél jár és fényképez: Görögország (Jón és Égei), Ciprus, Horvátország, Egyiptom, Kuba, Bahamák, Indonézia (Bali és Sulawesi). A hetvenes-kilencvenes években tucatnyi díjat nyer országos és  nemzetközi búvárfotós pályázatokon, közben és később képeit inkább diaporámákban, egyéni és csoportos kiállításokon mutatja  be. Több mint 800 víz alatti felvételt publikál ismeretterjesztő cikkeiben,  különféle folyóiratokban, ismeretterjesztő és szakkönyvekben.

Természetszeretetét édesapjától örökölte, akivel egész kis gyerekkorától járta a Ráckevei-Duna halban, élővilágban akkoriban sokkal gazdagabb, emberektől elzárt rejtett zugait. Örök kíváncsiságának, mindent megismerni, újdonságokat felfedezni akaró természetének köszönhetően a búvárkodás mellett a vízitúrázás, a szörfözés és a síelés is komoly szenvedélye volt. Mint mindenben, ezekben is elválaszthatatlan társa volt felesége Erzsike, akinek elvesztését sohasem tudta kiheverni.

Utolsó búvárfotós túrája 2005-ben Indonéziában a Bunaken Tengeri Nemzeti Parkban volt. Utána néhány évvel egészségi állapotának romlása miatt búvár természetfotósként is nyugalomba vonult.

Kedves Gyuri! Köszönjük, hogy ismerhettünk, hogy együtt merülhettünk, hogy megbízható, segítőkész, értéket teremtő, egyszóval megbecsült búvártársunk voltál. Emléked megőrizzük!

 

Képeiből további ízelítő e honlap archív részében, valamint a Fotonatura.hu és a Divecenter.hu honlapon látható, itt pedig megnézhető a ZUGLÓ TV 2009-ben vele készített portréfilmje.