Az Adria “kincsei” (1)

• Közzétéve:
• 2020.07.20.

Az Adria “kincsei” (1)

Az utóbbi 50 évben harminchárom búvártúránk volt a kék Adriához. Ezek során számos olyan szép vagy érdekes merülő helyet találtunk, amelyeket ma is érdemes felkeresni. Ezek közül mesélek néhányról.

Az S-57-es torpedónaszád

A nyolcvanas évek elején és végén volt módunk felkeresni az 1944-ben elsüllyesztett német torpedónaszád nyughelyét. A Peljesac-félszigeten fekvő Žuljanától 2 kilométerre, délre található a kis Lirica-sziget, szikláin fehéren villogó hajózási jelzőfénnyel. Onnan még vagy 6 kilométert csónakáztunk keletre a félsziget erdős-sziklás partja mentén, és  –  a helyiektől kapott szóbeli útmutatás alapján –  egy nem túl jellegzetes kis öböl lejtőjén megtaláltuk meg a roncsot. A csendes, kristálytiszta vízben és világos fenéken a hajóroncs 18 méterig felnyúló orrésze felderengett. A fenék fölé magasodó hajóorr már akkor inkább csak vas csontvázra hasonlított, a faborítás felső része — alighanem jórészt az egykori tűz miatt — szinte teljesen eltűnt az acélvázról.

 

Talán mondanom sem kell, 1982-ben nagy izgalommal merültem feleségemmel, valamint Gyimesi Feri és Szirtes Gyuri barátommal a mélybe. Az én kezemben Nikonos II-es fényképezőgépem egy kis barkácsolt víz alatti vakuval, Marikáéban a Nikonos IVa szet (sajnos azóta alaposan megöregedett ORWO diafilmmel) és előttünk végre egy felfedezésre  váró hadihajó. Akkor persze még azt sem tudtuk, nem találunk-e emberi maradványokat a roncsban. A hajóroncsoknak mindig van valami misztikus, torokszorító kisugárzása. Olyanok, mint egy háromdimenziós pillanatfelvétel a múltból, az élet és halál határsávjáról. Olyan leletek, amelyek nemcsak a hajók, hanem sokszor az emberek elmúlásáról is tudósítanak.

Az orrfedélzeten hiányzott a gépágyú, helyét világosan mutatta kör alakú fordítókorongja. Az orr mögött kétoldalt helyezkednek el a torpedóvető csövek, nyílásukat robosztus csapóajtó zárja.

A mélybe vezető lejtőn követve a hajótestet, az egykori parancsnoki híd helyén – amelyből csak a hátsó erkély maradt úgy-ahogy épen –, elértünk egy törészónát, ahol a naszád szinte kettéroppant és első egyharmada jobbra dőlve hever a fenéken. A test hátsó kétharmada ezzel szemben függőlegesen áll a lejtőn és sok helyen akkor még megvolt a fapalánk is, igaz erősen málladozó félben.

A tenger alsóbbrendű élőlényei – szivacsok, kagylók, csigák, férgek, moszatok és persze baktériumok, meg még ki tudja mi minden – közel 40 év alatt már majdnem teljesen felélték a hajó szerves anyagait. A fedélzeten két oldalt ott hevertek a tartalék torpedók, orrukból hiányzott a gyújtószerkezet.

(Nem tudom, hogy egykor még nem helyezték el bennük, vagy később távolította el azt valaki.) Számos érdekes részletet fedeztünk fel: a tartalék torpedók propellerét és utántöltő szánszerkezetét, nagy fogaskerekes lánccsörlőt, a híd mögötti gépágyú forgatható állványát és persze kötélbakokat, szellőzőket, csapóajtókat, szokásos hajófelszereléseket.

A szivacsok különösen jól érezhetik magukat a rozsdásodó vasszerkezeteken, mert mindenfelé színpompás, világos és sötétkék, kénsárga és narancsszínű, vagy éppen mélyvörös kéregszerű bevonatokat alkottak. Különféle kagylók is megtelepedtek rajta, de láthatóan a halak is kedvelik az ilyen mesterséges zátonyokat. Szivárvány- és baráthalak kavarogtak a felépítmények körül és jöttünkre tengeri keszegek húzódtak be a hajófenék alatti védett zugokba.

A naszád legnagyobb látványossága kétségkívül a tatján égnek meredő ikercsöves légvédelmi gépágyú. A tenger élőlényei persze ezt is birtokba vették, de úgy tűnt, épségben van minden darabja. Sőt még a csöveket emelő-süllyesztő mechanikát is meg lehetett mozdítani. Csak a tárakban felfedezett lőszerek vették el Gyuri barátom kedvét a további babrálástól.

Leereszkedtünk a mintegy 30 m hosszú naszád hajócsavarjaihoz, 37-38 méteres mélységbe. Az egyiket betemette az üledék, de a másik fele még jól látszott. Felfelé menet persze beóvakodtunk a hajó belsejébe is, ott, ahol kettétörött, bár a többnyire csupasz vasvázak számos más alkalmi bejáratot kínáltak. Bent meglehetősen kaotikus állapot uralkodott, összegörbült vasak, szétszakadt kábelek, akkumulátorok, gázálarcok, és persze szétszórt roncsdarabok, amelyekből a hajótest környékére is jócskán jutott. Volt közöttük géppuska és gépágyú lőszer is, sok közülük tárakban és ládákban tárolva.

Arra fogtuk a turkálás elmaradását, hogy fogytán a levegőnk. Inkább a meglepően szűk személyzeti lejárókon át kellett volna a hajó belsejébe néznünk. A következő évben egy magyar búvártársunk (H.Gy.) ott találta meg a parancsnok navigációs vonalzóit és távcsövét.

A polgárháborús időszak után a búvárkodást újra szabályozó horvát hatóságok 1999 őszén merülési tilalmat rendeltek el az S-57 északi szélesség 42°51’20” és keleti hosszúság 17°30’00” pontján fekvő roncsának 300 méteres körzetében. Eltartott egy ideig, mire a környékbeli búvárbázisok engedélyt kaptak a roncs szervezett formában való felkereséséhez, így azóta már erre – némi pénz ellenében – ismét lehetőség van.

A naszád acélvázát már csupaszra rágta az idő vasfoga, de természet adta díszei megvannak. Időközben két hatalmas muréna is beköltözött, meg néhány termetes sziklahal. Ugyancsak megvannak a tartalék torpedók és szerencsére a légvédelmi gépágyú is a hátsó fedélzeten, csak az évek során hatalmas sárga szivacstelep növekedett rajta.

A lőszerek viszont szinte mindenhonnan eltűntek, hiába, bátor emberek ezek a búvárok. Vagy felelőtlenek. Mert például a torpedók több mint 50 év után, a robbanóanyag átkristályosodása miatt, idővel gyújtószerkezet nélkül is felrobbanhatnak. Nem szabad tehát piszkálni a roncsot, főleg nem ajánlatos behatolni a belsejébe, de megtekintése rendkívüli élmény és a kevésbé tapasztalt búvároknak is ajánlható. Ha a tenger csendes, a merülés feltételei ideálisak.

Napjainkban is hasonló a helyzet, és a roncsot a halak, rákok és alsóbbrendű élőlények még inkább birtokba vették. A csodaszép fekvésű Zuljana környékén más jó merülőhelyek is vannak, például színes élővilágú falak, víz alatti üregek és barlangok. Helyben két bázis működik: a divingcentrezuljana.com és a divebarbara.com. Tavasszal, nyár elejéig az áramlatok zavarosabb vizet hozhatnak a part mentén, az ideális merülési idő a szeptember.

Képek: Násfay házaspár, az első kép Róka Róberté, szöveg: Násfay Béla